head cim

 

head has

 

„A betegség nem válogat” – tartja a mondás. Ez azonban nem tűnik teljesen helytállónak az irritábilis bél szindrómára (IBS) vonatkozóan. Számos statisztika támasztja alá azt, hogy az IBS-es betegek között mintegy kétszer annyi nő van, mint férfi. A nők IBS-sel kapcsolatos érintettségét tényként kezeli az orvostudomány, ugyanakkor a nembeli különbségek pontos magyarázatát nem ismeri. Számos tudományos vizsgálat irányul az ok felkutatására.

Számos kutató úgy véli, hogy a háttérben a nemi hormonok (pl. ösztrogén) szerepe húzódik meg. Ezt támaszthatja alá az, miszerint a nők hormonális állapota is jelentősen befolyásolja azt, hogy milyen tünetekkel jelentkezik az IBS. A menstruációs ciklus különböző szakaszaiban, a klimax évei előtt, illetve után, várandósság alatt, valamint hormontartalmú gyógyszerek szedésekor is eltérő tünetekkel és más-más súlyosságú panaszokkal lehet jelen az IBS.

Úgy vélik, hogy az IBS kialakulásában szerepet játszó ún. agy-bél-tengelyre is hatással vannak a nemi hormonok, azaz a nemi hormonok befolyásolják többek között a bélmotilitást, a stresszre adott bélrendszeri választ, illetve bélflóra baktérium-összetételét.

Valószínűleg több évi kutatás eredményeként derülhet fény arra, hogy miért nagyobb az IBS-esek körében a nők aránya, miért különböznek a tipikus női és férfi IBS-es panaszok, és miért jár együtt másféle kísérő krónikus vagy pszichés betegségekkel a nők IBS-e, mint a férfiaké.

Forrás:
Mulak, A., Taché, Y., Larauche, M. Sex hormones in the modulation of irritable bowel syndrome. World Journal of Gastroenterology 20 (10) 2433-2448. 2014.
DU/MAY/14/05